Haloween-i ülőgarnitúra

Haloween-i ülőgarnitúra

Hajdúék nem a magyar mentalitás szerint képviselték a kertvárosi családokat. Nem rotyogott a bográcsban gulyás leves a hétvégi sütögetések alkalmával, nem vasárnap délután álltak neki füvet nyírni a szomszédok bosszantása végett és az összegyűjtött faleveleket és gallyakat sem szerették volna titokban elégetni. Kertjüket nem övezte 3 méteres kőfal és mosolyogva köszöntek az előttük elhaladó szomszédoknak. De hogy is lehettek volna szokványos magyar család?

Tudni illik, 10 évig Amerikában éltek, ahol a kertváros máshogy működött, mint itthon.

De ez szerencsére nem is volt probléma. Bár a környékükön mindenki kicsit bugrisnak tartotta őket, de ez a Hajdú családot egyáltalán nem zavarta. Miért is kellett volna azokkal foglalkozniuk, akik furcsán néztek rájuk egy-egy külföldről hozott szokásuk miatt, hogyha voltak olyan barátaik, akik úgy fogadták el őket, ahogy voltak? Ráadásul ez a 2 baráti család mindenben támogatta Hajdúékat. Együtt nevettek, ha valami vicces dolog történt, együtt sírtak, ha valakit veszteség ért és együtt örültek egymás boldogságának.

Még a nyaralásokat is közösen töltötték, sőt a különböző kisebb és nagyobb ünnepeket is együtt múlatták végig.

Karácsonykor együtt készítettek gyermekeikkel kézműves ajándékokat a rokonoknak, főzték a konyhában az ínycsiklandó tojáslikőrt és mentek a karácsony előtti nagy bevásárlásra is. Húsvétkor tojást festettek és apró ajándékokat rejtettek el a kert zugaiban az izgatott gyerekeknek. A kedvenc ünnepük azonban a Haloween volt. Ezt az ünnepet nem csak az Amerikából hazaköltözött Hajdú család tagjai élvezték, hanem a Horváth és a Bors család apraja-nagyja is izgalommal várta.

A legemlékezetesebb Haloween 2013-ban következett be, abban az évben, amikor a Hajdú család hazaköltözött. Ekkor még élénken élt a család emlékezetében az Amerikában töltött ünneplés és szerették volna ezt barátaikkal is megosztani. Szerencsére senkit nem kellett győzködni arról, hogy jól fogják érezni magukat és egy felejthetetlen élményt fognak szerezni. Megbeszélték a részleteket, és mindenki izgalommal készült az első közös ünneplésre. Klára, Helga és Eszter, a családok asszonyai belevetették magukat a jelmezkészítésbe, a gyerekek tököt faragtak, a családok fejei pedig kötényt ragadva belevetették magukat a konyhai feladatokba. Természetesen a hölgyek árgus szemekkel figyelték varrás közben férjeik tüsténkedését.

Az ünnep reggelén Hajdúék nekiálltak feldíszíteni házukat, hogy estére a meleg otthon egy hideg kísértet-járta kastéllyá változhasson. Ehhez különböző sötét lepleket, pókháló szerű csipkéket, fényeket, hanghatásokat és Amerikából hozott kellékeket használtak. Az eredmény hátborzongató lett. Az asztalok roskadoztak a rémisztő ételektől. Volt ott levágott boszorkány ujj, pók-muffin, szellem szelet, agytorta és egyéb finomságok. Az italok is megállták a helyüket a partyn, hiszen találhattak a vendégek különböző vércsoportú testnedveknek álcázott vörösborokat, kísértet-koktélt, drakula puncsot és hasonló ötletes italokat.

Délután a háziak már jelmezben várták a nemsokára érkezőket a helyükön. Természetesen a vendégek is tűkön ültek az izgalomtól, így pontosan érkeztek a bulira.

Már a kertben különböző meglepetések érték őket.

Az eddig kedves kis virágágyások helyét sírok vették át, amikből időnként egy-egy csontvázkéz nyújtózott segélykérően a csillagos ég felé. A járdán tömegesen szaladgáltak az óriási százlábúak és pókok, a bokrokból pedig úgy sejlett, valaki vörösen izzó szemekkel figyeli minden lépésüket. Mire a lépcsőhöz értek, azt hitték már minden borzongató dolog megtörtént, de nagyot tévedtek. A lépcső mellől egyszer csak egy piszkos kéz ragadta meg az egyik asszony lábát (aki erre nagyot sikoltott), és egy sejtelmes hang azt mondta: „Meneküljetek, amíg tudtok!” Majd egy sötét árny vágott át a kerten és tűnt el a hatalmas diófa mögött, amin egy felakasztott holttest himbálózott. Mire a két család feleszmélt a történtekből, az ajtó kitárult, pedig láthatóan senki nem állt a közelében. A függönyök sejtelmesen meg-meglibbentek a beáradó holdfényben, pedig az ablakok zárva voltak. A nappaliból egy kísérteties hang hívogatta őket, így arra vették útjukat. Mikor beértek, a kandallóban fellobbant a tűz, mögöttük, az ülőgarnitúra helyén pedig nyikorogva nyílt ki egy koporsóra emlékeztető dolog és Drakula mászott elő belőle, üdvözölni barátait.

A kísértetkastélyban tett kaland végén a vendégek hevesen kalapáló szívvel és gyöngyöző homlokkal foglaltak helyet a nappaliban a koporsón, ami természetesen Hajdúék ággyá alakítható ülőgarnitúrája volt. Klára, a háziasszony frissítőkkel és finom süteményekkel kínálta a még mindig remegő vendégeket. Ők mosolyogva fogadták a felkínált finomságokat és elmesélték, hogyan élték meg a kísérteties körtúrát. Nagyokat nevettek, amikor megtudták, hogy valójában mik voltak azok, amiktől annyira megijedtek.

Hogy a kertben lévő sírkövek igazából lefestett hungarocell táblák, a kinyúló kezek pedig fehérre festett ágak, amiket a szél fújdogált.

A bogarak gumiból készült játékok voltak, amiket a gyerekek damillal húztak el előttük a bokorba bújva. A sötét árny, aki rémisztgette őket a család legkisebb leánya volt beöltözve, a fán lógó „holttest” pedig egy lepedő volt kitömve és lefestve. A házban a függönyöket időzített ventilátor fújdogálta, a kandalló pedig véletlenül gyulladt be, de nem is baj, mert nagyon hatásos volt.

– Hogyan csináltál az ággyá alakítható ülőgarnitúrából koporsót?” – kérdezte Gyuri, a Horváth család feje.

– Szerencsére az ággyá alakítható ülőgarnitúránk színe amúgy is barna volt, így a koporsó színével nem kellett pepecselnem. A sarkokat fekete szövettel fedtem le, aminek a szélén egy fehér csík volt, hogy a félhomályban csak a koporsó formája látszódjon. Az ágyneműtartót hasonlóan alakítottam ki, de a szövet alá kartonból csináltam háromszögeket, hogy legyen, ami kifeszíti az anyagot. A keresztet pedig krétával rajzoltam a tetejére, mert szerencsére olyan huzata van ennek az ággyá alakítható ülőgarnitúrának, ami nagyon könnyen tisztítható. A „koporsóból” előbújni pedig már pofon egyszerű volt, hiszen annyira jól van megcsinálva ennek az ülőgarnitúrának a zsanérja, hogy akár még a nagyanyám is ki tudná nyitni.

– Hmm… és hol sikerült ilyen rendkívüli ággyá alakítható ülőgarnitúrát venned? Csak azért kérdezem, mert az anyósom most szeretne új ülőgarnitúrát venni, de természetesen engem ugráltat emiatt is, és ha nem veszek neki tökéleteset, akkor elhord minden rossznak és egész nap azt hallgathatom tőle is meg az asszonytól is, hogy milyen mihaszna vagyok.

– Nem messze innen, Pomázon találtam egy nagyon jó ülőgarnitúra áruházat. Rendkívül kedvező áraik vannak és a kiszolgálás is profi. Ott vettem, mikor haza költöztünk. Szerintem nézd meg, hátha találsz hasonlót, csak más színben. Gondolom az anyósod inkább valamilyen színes ággyá alakítható ülőgarnitúrát szeretne.

– Nem, ez a barna tökéletes lesz! Úgy is mindig leönti valamivel…

Főleg kávéval… Így legalább könnyen tudja takarítani, vagy ha mégsem, legalább nem fog látszódni a folt. Ráadásul könnyen meg tud majd ágyazni magának. Már látom is magam előtt! A feleségem elviszi vásárolgatni a kedves mamát, én addig felvitetem hozzá az új ággyá alakítható ülőgarnitúráját, elmaszkírozom koporsónak, behúzom a függönyöket és így fogom várni. Majd amikor megjön a drága, azt mondom neki: „Mama! Meghoztam az új nyughelyét!”