Ez volt életem legemlékezetesebb kanapé vásárlása.

Retro kanapé

Ez volt életem legemlékezetesebb kanapé vásárlása.

Történt egy szép márciusi napon, hogy barátnőm örömmel hívott telefonon, megvan a kiadó szoba, amit már jó ideje kerestem. A környezet optimális, kint az erdő szélén, távol a város zajától és porától egy kedves barátja albérlőt keres. Ráadásul állatok is vannak a tanyán: kecskék és birkák, ami az én meggyötört lelkiállapotomnak különösen jót tesz majd.

Bár elsőre furcsa volt elképzelni magam egy ilyen közegben, valahogy mégis vágytam a nyugalomra, a természetre, egy szóval: a tanyára.

A költözés gyorsan megtörtént. Napról napra az állatok szokatlan hangját, zaját, az ott lévő összes neszt is megszoktam. Mit nekem városi élet, gondoltam.

A krach aztán pár hét múlva következett be. Egyik délután egyedül voltam otthon és ledőltem a kanapéra a nappaliban aludni. Pár perc után egy hirtelen megérzéstől vezérelve felkeltem és kimentem a teraszra. Nagyon jól tettem, mert az egyik kecske gida valahogy átszökött a kerítésen és a németjuhász kutya felségterületére tévedve téblábolt az udvaron. Azt, hogy a szerencsének köszönhető, vagy a gazdája pár nappal azelőtti nevelésének, mai napig nem tudom, de a kutya csodával határos módon hallgatott rám és bement a házába. A gidát meg – mivel a kerítés magas volt, a kutyaház viszont közel – jobb híján a nappaliba tudtam beterelni.

A délutáni alvásomból így egy egészen szürreális felállás keveredett.

A kecske bent, én kint, a főbérlő nem elérhető. Valaki segítsen! J

Az ablakból láttam, hogy újdonsült lakónk növényeket már megtalálta és megkóstolta, majd ijedten szaladgál fel-alá, de azzal csak később szembesültem, hogy a kanapét is megszentelte.

A ház ura, hazaérve közel sem volt vidám, hiába erősködtem, hogy mégis csak jobb, hogy a növények váltak a kecske vacsorájává, és nem ő a kutyáévá..

A kanapét meg sem mertem említeni, szerencsére sok időt nem töltött rajta, hogy észrevegye.

Másnap – megelőzve a még nagyobb haragot, a kész tényekkel és máris egy a neten … oldalon megtalált csodálatos, U alakú bézsszínű ülőgarnitúrával köszöntöttem. Mikor elmentünk élőben megnézni, annyira tetszett neki, hogy még aznap megvettük. Ilyen kényelmes kanapén még én sem ültem, bevallom, alig bírtam felkelni róla. Az eladó persze jót nevetett bútor vásárlásunk okán.

Amennyire én tudom, barátnőm kedves ismerőse azóta sokkal több időt tölt a nappaliban és a kanapén. Ami engem illet – mondják a csúcson kell abbahagyni, így ezután nem sokkal mindent megköszöntem és elköltöztem. J

Kanapé kínálatunkat ezen a linken találja.